Határrendészeti összesítő Baranya megyéből
A rendőrök két embercsempésszel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranyában.
A rendőrök 2021. március 10-én 22 óra 30 perc körül egy magyar, valamint egy osztrák honosságú személygépkocsit ellenőriztek Szigetvár belterületén. A sofőrök – egy 31 és egy 44 éves román férfi – nem tudtak ésszerű magyarázatot adni arra, hogy miért tartózkodnak Magyarországon, továbbá az autókkal kapcsolatban is felmerült a gyanúja annak, hogy azok migránsok továbbszállításához köthetők. A rendőrök mindkét férfit előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol embercsempészés kísérlete miatt indul eljárás ellenük.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.