Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 03. 29., h - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és kilenc illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. március 29-én 7 óra 25 perckor egy litván rendszámú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 107. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművel közlekedő moldáv sofőrön kívül a gépkocsiban kilenc – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, valamint az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A moldáv sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak