Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 12. 13., v - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és hét illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőrök négy megyés akció keretében – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának jelzése alapján – ellenőriztek 2020. december 13-án 10 óra 50 perckor egy szerb rendszámú gépkocsit az M1-es autópálya 107. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművet vezető szerb férfin kívül a gépkocsiban hét – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért a járőrök a sofőrt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak