Határsértők bújtak meg a raktérben
A két román férfi egy kisteherautóba zsúfolva 24 afgánt akart Németországba csempészni.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei 2015. május 21-én 3 óra 50 perckor az M1-es autópálya 172-es kilométerszelvényében ellenőriztek egy román forgalmi rendszámú Volkswagen kisteherautót, valamint annak vezetőjét és utasát. A rendőrök a jármű rakterébe zsúfolva 24 afgán állampolgárt találtak. Az igazoltatás során megállapították, hogy a külföldiek menekültügyi eljárás alatt állnak és a továbbutazáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkeznek. Érvényes úti okmányok és vízum nélkül akartak Németországba jutni.
A migránsokat tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt, míg a román állampolgárságú gépkocsivezetőt és társát embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállították.
A külföldiek elmondták, hogy befogadó állomásról jöttek el és Budapesten szálltak be a tehergépkocsiba. A román sofőr és társa kihallgatásán beismerte, hogy anyagi haszonszerzés céljából vállalták a megbízást.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya a járművet vezető 36 éves román férfi és 19 éves társa ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.