Horvát embercsempész Csongrádban

2016. 05. 18., sze - 10:23
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a horvát állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint négy illegális bevándorlónak nyújtott segítséget a magyar határ illegális átlépéséhez.

A járőrök egy szlovák honosságú személyautót állítottak meg az 55-ös számú főúton 2016. május 17-én, 1 óra 30 perc körül. A járműben a horvát sofőrön kívül két koszovói és két török állampolgár tartózkodott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A gépkocsi vezetőjét a rendőrök elfogták, gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt embercsempészés bűntettének elkövetését. A 25 éves férfi feladata az volt, hogy az illegális bevándorlókat az ország területére, valamint Nyugat-Európába szállítsa.  

A gyanúsítottat a Csongrád megyei nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A koszovói és török állampolgárokkal szemben idegenrendészeti eljárás indult. 


Kapcsolódó oldalak