Ittasan ült volán mögé

2022. 07. 04., h - 07:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A határrendészek előállították a férfit.

Ártánd Közúti Határátkelőhelyen akart belépni az országba 2022. július 4-én 3 óra 30 perc körül egy magyar állampolgár az általa vezetett gépjárművel. A határrendészek ellenőrizték a férfi okmányait, majd alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. Ezt követően a sofőrt elfogták és további mintavételre előállították, ami megerősítette az ittasság gyanúját. A 43 éves férfivel szemben járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.