Kattant a bilincs a szerb embercsempész csuklóján

2022. 06. 12., v - 10:21
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zsanánál állították meg a 37 éves szerb sofőrt, aki 20 migránst szállított.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásai 2022. június 12-én 10 órakor Zsana közigazgatási területén egy szerb rendszámú furgont ellenőriztek, amelyet egy 37 éves szerb férfi vezetett. A kocsiban a sofőrön kívül 20 külföldi tartózkodott, akik afgán és török állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A szerb állampolgárt előállították, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.