Kópháza közelében bukott le az embercsempész

2021. 10. 15., p - 06:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhat illegális migránst szállított autójában a bolgár férfi.

A soproni rendőrök egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek 2021. október 15-én 5 óra 10 perckor, a 84-es számú főút 114. kilométerszelvényében, Kópháza térségében egy magyar rendszámú tehergépjárművet vezető bolgár férfivel szemben. A jármű átvizsgálásakor az egyenruhások a raktérben elbújva tizenhat – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő őket.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A bolgár sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.