Körözött hajómotort szállított

2018. 05. 22., k - 09:23
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ukrajna irányába akarta elhagyni az országot a külföldi sofőr.

A záhonyi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2018. május 21-én 12 órakor egy ukrán honosságú mikrobusszal közlekedő 23 éves ukrán állampolgár. A rendőrök a gépjármű átvizsgálása során, annak rakterében egy hajómotort találtak, melynek eredetét a sofőr nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A további ellenőrzések során megállapították, hogy a hajómotort a Schengeni Információs Rendszerben a német hatóságok körözik. Az egyenruhások a gépet lefoglalták, a külföldi sofőrt pedig bűncselekmény elkövetésének gyanújával a Záhonyi Rendőrkapitányságra előállították. A további eljárás során a rendőrök felvették a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.


Hírfolyam

 

Épségben került elő

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták az idős asszonyt, akit polgárőrök és családtagok is kerestek, majd átadták a mentősöknek.

 

Ghighi talált valamit!

A drogterjesztőt az utcán fogták el a rendőrök – több mint 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le tőle.