Közös járőrszolgálat a szerb-magyar schengeni külső határon

2014. 08. 06., sze - 15:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már augusztusban szerb rendőrökkel találkozhatnak a határ menti település lakói Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

 

A szerb és magyar rendőri vezetők a Tompai Közúti Határátkelőhelyen ismét szakmai megbeszélést tartottak 2014. augusztus 6-án 8 órától. A két ország határrendészetért felelős vezetői  - a korábbiaktól eltérően - annak a képzésnek a megnyitójára érkeztek, amelyen a közös járőrszolgálatban résztvevő rendőröket készítik fel.

 

A két ország belügyminisztere már 2013-ban aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az illegális migráció elleni még hatékonyabb fellépés érdekében magyar rendőrök segítsék a szerb határrendészek munkáját, illetve a külföldi hatóság munkatársai erősítsék a magyar járőrözési rendszert. A részletszabályok kidolgozását követően a két fél abban állapodott meg, hogy közösen készítik fel a járőrszolgálatban résztvevőket a két ország tevékenységére vonatkozó jogszabályokból, szervezeti felépítéséből, sajátosságaiból.

 

A képzést követően a kollektíven elkészített járőrözési terv alapján már augusztusban elkezdődik a közös járőrszolgálat a szerb-magyar schengeni külső határon, melyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vesznek.


Kapcsolódó oldalak