Lakossági segítséggel
Szerbiai embercsempészek kerültek rendőrkézre Mórahalmon és Tiszaszigeten is.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére 2014. május 20-án 10 óra 10 perckor, miszerint Mórahalom külterületén két szerbiai honosságú gépjármű hajtott le a határterület irányába. Az egyenruhások a Csipaki úton állították meg a személyautókat. Az ellenőrzés során 5 afgán és 3 iráni utas magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, ezért - a szerbiai sofőrökkel együtt – előállították őket a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre.
Egy nappal később egy a szerbiai-magyar államhatár irányába közlekedő, svéd rendszámú Volkswagen Passat lett gyanús az egyik tiszaszigeti lakosnak, aki ezt jelezte is a határrendészeknek. A járőrök 2014. május 21-én 12 óra 30 perckor Térvár térségében ellenőrizték a gépkocsit. A sofőr szerbiai magánútlevéllel igazolta magát, de utasai nem rendelkeztek okmányokkal, ezért előállították őket a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltségre.
Az illegális migránsok ellen idegenrendészeti eljárás indult, míg a 3 szerbiai sofőrrel szemben embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya a gyanúsítottakat gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítja.