Légitámogatás

2022. 12. 08., cs - 15:47
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy menekülő embercsempész az erdőben próbált meg elbújni a rendőri egységek elől Csongrád-Csanád megyében, elfogták.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 2022. december 7-én 14 óra 30 perckor Ásotthalom külterületén akartak ellenőrizni egy szerb honosságú Renault Espace típusú személyautót, a sofőr azonban az autóból kiugrott és a közeli erdőbe menekült. A rendőrök a jármű átvizsgálása során annak utasterében 9 határsértőt találtak, akik magukat indiai állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A menekülő sofőr elfogására drónt, keresőkutyát és helikoptert is bevetettek, melynek eredményeként a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának pilótái megtalálták a bujkáló embercsempészt, aki a közeledő rendőrök elől futva menekülni próbált. A helikopter személyzete  a levegőből koordinálta a földi egységek mozgását, így az egyenruhások az erdőben a férfit rövid időn belül elfogták.

A rendőrök a gépjármű 19 éves vezetőjét előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.