Mórahalmon ért véget a bécsi út

2014. 03. 28., p - 08:11
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

14 határsértő zsúfolódott be abba a 9 személyes kisbuszba, amit az ásotthalmi polgárőrök jelzése alapján állítottak meg a rendőrök Mórahalmon.

Az ásotthalmi polgárőrség egyik tagja jelezte 2014. március 27-én kora reggel a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségnek ügyeletének, hogy egy szerb rendszámú kisbuszt lát Mórahalom felé haladni, amelyben vélhetően határsértők utaznak.

A rendőrök néhány perccel később megállították a járművet, amit egy szerb férfi vezetett. A 9 személyes kisbusz utasterében 14 határsértő zsúfolódott össze. A 8 szír, 5 afgán és egy 1 kurd állampolgár néhány perccel korábban illegálisan lépte át a zöld határt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a 40 éves sofőrt. G. M. bevallotta, hogy Bécsig kellett volna vinnie a csapatot. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak