Narancsok között

2014. 02. 23., v - 09:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyümölcsök között bújt meg a pakisztáni férfi.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyén 2014. február 22-én 3 óra 25 perckor belépésre jelentkezett egy magyar forgalmi rendszámú tehergépjármű. Az ellenőrzésekor az útlevélkezelő tételes vámvizsgálatot kért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreitől.

 

A tehergépjármű rakterében a rendőrök egy 35 éves pakisztáni állampolgárt találtak, aki személyazonosságát és magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, ezért elfogták és előállították. A sofőrt tanúként hallgatták ki, aki kihallgatása alkalmával elmondta, hogy nem tudott potyautasáról.

 

A pakisztáni állampolgár menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, ezért őt az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóságára vitték a rendőrök.


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.