Nem állt meg az embercsempész

2015. 03. 30., h - 11:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége határrendészeti eseményei Bács-Kiskun megyéből.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2015. március 28-án 22 óra 30 perckor az 5509-es számú út 17-es kilométerénél ellenőrizni akartak három egymás után közlekedő személygépjárművet. A legelöl haladó személyautó a rendőri karjelzés ellenére nem állt meg és a járőrt kikerülve továbbment. A mögötte haladó két gépkocsi megállt. A továbbhajtó személygépjárművet 15 perccel később a Készenléti Rendőrség járőrei az 5433-as számú út 8-as kilométerénél állították meg.

A három külföldi rendszámú gépkocsiban 18 szír állampolgár utazott, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért elfogták és előállították őket. Valamennyien menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.

A három szerb sofőrt embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya őrizetbe vette. A rendőrök kezdeményezték a terheltek előzetes letartóztatását.

 

A Kelebia, a Hercegszántó és a Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Támogató Osztálya és a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság idegenrendészeti eljárást indított 143 külföldi személlyel szemben, akiket 2015. március 27. és március 29. közötti időben Bács-Kiskun megye déli részén ellenőriztek a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért a felnőtteket elfogták és a kíséretükben lévő 2 gyermeket a kirendeltségek erre alkalmas helyiségeiben helyezték el a rendőrök. Valamennyien menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.


Kapcsolódó oldalak