Nemzetközi együttműködésben a határbiztonságért
A magyar rendőrség újabb kontingensekkel támogatja Bulgária és Szerbia határőrizeti feladatainak ellátását.
A Bulgáriába induló 19., valamint a Szerbiába vezényelt 44. magyar rendőri kontingens tagjai július 22-én indulnak útnak Budapestről, a Készenléti Rendőrség központi objektumából. A misszió során Magyarország 2 fővel támogatja Bulgária, valamint egy 15 fős rendőri kontingenssel Szerbia határőrizeti tevékenységét.
Magyarország továbbra is kiemelt jelentőséget tulajdonít a nyugat-balkáni migrációs útvonal biztonságának megerősítésének, valamint az Európai Unió külső határainak védelmének. Ennek érdekében a magyar rendőrség rendszeresen vesz részt a térség országaival folytatott nemzetközi rendészeti együttműködésben.
A magyar rendőrök elsődleges feladata a jogellenes határátlépések megelőzésének és felderítésének támogatása, az embercsempész-hálózatok elleni fellépés, valamint a migrációval összefüggő rendészeti feladatok végrehajtása a fogadó országok hatóságaival közösen. Szolgálatukat a határ menti térségekben, valamint a mélységi területeken végzik.
A kontingensek munkáját korszerű technikai eszközök segítik, többek között terepjáró képességű szolgálati gépjárművek, kézi éjjellátó készülékek, hőkamerák és mobil hőkamerarendszerek, amelyek jelentősen növelik a határőrizeti feladatok eredményességét.
A magyar rendőrség nemzetközi szerepvállalása jól példázza Magyarország elkötelezettségét a közös európai biztonság erősítése, valamint a nyugat-balkáni térség stabilitásának támogatása iránt.