Öt migránssal az autójában hajtott árokba az embercsempész, a rendőrök elfogták őket

2020. 10. 14., sze - 15:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szlovák rendszámú gépkocsi vezetője elhajtott a rendőri intézkedés elől.

A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának információi alapján akartak megállítani egy szlovák rendszámú gépkocsit 2020. október 14-én 13 óra 43 perckor az M1-es autópálya 93. kilométerszelvényében. Az Ausztria irányába haladó jármű vezetője a rendőri intézkedés alól kivonta magát, majd nagy sebességgel elhajtott. A rendőrök követték az autót, aminek sofőrje végül az autópályán, Nagyszentjános térségében lesodródott az útról, árokba hajtott, majd ott járművével felborult. A gépkocsi német konvenciós útlevéllel rendelkező szír állampolgárságú vezetője, és a benne utazó öt, magát szintén szír állampolgárnak valló férfi mindegyike megsérült. A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a járművezetőt és a migránsokat elfogták, sérüléseikre tekintettel a mentők kórházba vitték őket. Ellátásukat követően mindannyiukat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.

A rendőrök az elfogott illegális migránsokat - egészségügyi ellátásukat és meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntette miatt eljárás indul.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.

 

Felderítették

Teljes egészében megtérülhet annak a sértettnek a kára, akinek otthonából több millió forint készpénzt lopott el az elkövető.