Polgárőrök jelezték
Embercsempészt és határsértőket fogtak el a rendőrök Ásotthalom térségében.
Két polgárőr tett bejelentést a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre 2014. május 28-án 13 óra 50 perckor, miszerint egy szürke színű személyautót láttak Ásotthalom irányából az 55-ös számú főút felé közlekedni, amelyben feltehetőleg illegális migránsokat szállítanak. A polgárőrök gyanúja alapos volt, ugyanis a rendőrök nem sokkal később megállították a járművet az 55-ös főút 23. kilométerszelvényénél, majd az ellenőrzés során kiderült, hogy a szerbiai honosságú autóban tartózkodó 4 koszovói állampolgár nem tudta igazolni országunk területén való jogszerű tartózkodásukat. A jármű sofőrjét, az 50 éves F. Tibort előállították a rendőrök a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az illegális migránsok úti célja Németország, valamint Svájc lett volna.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya F. Tibor ellen – őrizetbe vételének elrendelése mellett - embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A koszovói határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.