Szír határsértők Békés megyében

2014. 10. 10., p - 13:02
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálata letelte után hazafelé tartott az a kötegyáni határrendész, aki három határsértőt fogott el szolgálatban lévő társaival és a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével Sarkad külterületén.

A Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltség egyik határrendésze éjszakai szolgálatból tartott hazafelé 2014. október 9-én reggel, amikor Sarkad külterületén három férfit látott gyalogolni az út mellett. Mikor igazoltatni akarta őket, a külföldiek futva menekültek. A határrendész azonnal jelentette a történteket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának és segítséget kért a három férfi elfogásához. A szabadidős határrendész szolgálatban lévő kollégáival, valamint a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével átvizsgálta a környéket.  Elfogták a három szír férfit, akik nem tudták igazolni, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A vizsgálat adatai szerint a zöldhatáron, gyalogosan érkeztek hazánkba. Az intézkedő egyenruhások előállították őket a Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltségre. Miután menekültkérelmet terjesztettek elő, a kirendeltség átadta őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékesének. 


Kapcsolódó oldalak