Tankolt, majd fizetés nélkül távozott

2024. 03. 12., k - 08:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biharkeresztesi rendőrök Nagykerekinél fogták el a férfit.

Nagykerekinél akarta elhagyni az országot egy román állampolgár 2024. március 11-én este. Az ellenőrzés alatt kiderült, hogy a sofőr nem sokkal korábban az M3-as autópályán tankolt, majd mintha mi sem történt volna, fizetés nélkül távozott. Az igazoltatás során azt is megállapították, hogy az általa vezetett autót a horvát hatóságok körözik.

A rendőrök a férfit elfogták, a gépkocsit pedig lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.