Vádemelési javaslat az embercsempész ellen
A kisbuszban szorongó tizenhat menekültet embercsempész segítette Németországba jutni. Hegyeshalomban elfogták őket a rendőrök.

A mosonmagyaróvári határrendészek az M1 autópálya hegyeshalmi kilépőjénél 2014. január 28-án 21 óra 40 perckor ellenőrizték az Ausztriába tartó, francia honosságú mikrobuszt. A gépjárművet egy Belgiumban élő kongói állampolgár vezette, az utastérbe zsúfolva tizenhat külföldi utazott. Az öt afgán, négy kameruni, két ghánai, két mali, jemeni, szudáni és szomáliai állampolgárok érvényes úti okmányok és vízum nélkül, embercsempész segítségével próbáltak Nyugat-Európába jutni. Az egyenruhások a menekülteket tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították és velük szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek.
A határsértőknek segítséget nyújtó sofőr beismerte, Belgiumból azért utazott hazánkba, hogy a migránsokat jogellenesen külföldre juttassa. Tizenhat utasát Debrecenben vette fel gépkocsijába és a külföldiek Németországba szállításáért személyenként 250 eurót kapott volna. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya a 22 éves kongói állampolgár ellen az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást lezárta, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.