Vádemelési javaslat az embercsempész ellen

2014. 12. 17., sze - 09:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerbiai sofőr anyagi haszonszerzés céljából négy szíriai férfi Ausztriába szállításához nyújtott segítséget. Hegyeshalomban elfogták őket a rendőrök.

A rajkai határrendészek és az osztrák rendőrök az M1-es autópálya hegyeshalmi kilépőnél 2014. augusztus 5-én 10 óra 50 perckor idegenrendészeti ellenőrzésen állították meg a szerb honosságú Fiat gépkocsit. A sofőr a rendőri jelzésre mintegy tizenöt méterrel távolabb állt meg, az autóból kiszállva közölte, haladéktalanul kórházba kell mennie. Az intézkedők az utastérben, a jármű hátsó ülése mögé bújva három külföldit találtak, egy férfi a csomagtartóban rejtőzött el. Az autó szír állampolgárságú utasai jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták és a külföldre utazáshoz szükséges úti okmányokkal sem rendelkeztek. A migránsok több órás gyaloglás után a zöld határon érkeztek hazánkba, ahol a továbbutazáshoz gépkocsi várta őket.

A határrendészek a négy szíriai férfit tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt, a szerb gépkocsivezetőt embercsempészés gyanúja miatt előállították

A szerb állampolgárságú sofőr kihallgatásakor beismerte, a külföldieket a határtól húsz kilométerre magyar területen vette fel gépkocsijába, hogy 300 euró ellenében Ausztriába fuvarozza őket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya a 32 éves szerbiai férfi ellen az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást lezárta, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak