3 nap, 4 sérült

2022. 05. 19., cs - 09:02
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleseti összefoglaló Nógrád megyéből.

Salgótarján belterületén közlekedett 2022. május 17-én 12 óra 40 perc körül személygépkocsival egy 36 éves férfi, amikor az előtte forgalmi ok miatt megálló gépkocsinak ütközött. A balesetben a sofőr megsérült.

Ugyanezen a napon 16 óra körül Salgótarján belterületén közlekedett egy 18 éves férfi személygépkocsival, amikor a Bajcsy-Zsilinszky úton nekiütközött a Bartók Béla útra kanyarodó személygépkocsinak. A baleset következtében a két gépjármű vezetője sérült meg.

Ezen a napon a kora esti órákban egy 26 éves férfi a 21-es számú főúton Pásztó irányából Szurdokpüspöki felé haladt gépjárművel, amikor a vizes úttesten megcsúszott és az út melletti szalagkorlátnak ütközött. A gépkocsit vezető férfi a balesetben megsérült.

Az elmúlt napokban a megye rendőrei három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a hirtelen bekövetkező időjárás-változások nagymértékben befolyásolhatják a közlekedésben résztvevők reakcióit. A közlekedési balesetek elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy aki útnak indul tájékozódjon a várható időjárási viszonyokról. A nyári időszakban gyakran előforduló záporok és zivatarok környezetében az arra érzékenyek feszültebbek és idegesebbek lehetnek, a koncentrációképességük romolhat. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső környezetében az utak csúszóssá válnak, helyenként vízátfolyások alakulhatnak ki, amely más vezetési gyakorlatot kíván a járművezetők részéről.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!