A 112-es telefonszámot tárcsázta, de nem segítséget kért
Szabálysértési eljárást kezdeményezett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa a 112-es segélyhívó szám rendeltetésétől eltérő felhasználása miatt.
Az egységes segélyhívó számon érkezett állampolgári bejelentés a megyei főkapitányságra 2013. október 19-én, 22 óra 40 perckor. A telefonáló egy korábbi rendőri intézkedéssel kapcsolatban megfogalmazott észrevételeit szándékozott közölni az egyéként segélyhívásra, segítség kérésére kialakított kommunikációs csatornán és ezáltal rendeltetésétől eltérő célra vette igénybe a telefonvonalat közel tíz percen keresztül. Tette ezt mindazok ellenére, hogy munkatársunk több alkalommal is tájékoztatta, mely módon és hol tehet bejelentést. Ezzel egyidejűleg többször is felhívta a bejelentő figyelmét, hogy cselekményével szabálysértést valósít meg.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 206/C. § (1) bekezdésének értelmében, aki az egységes európai segélyhívó számot, illetve a nemzeti segélyhívó számot annak rendeltetésétől eltérő célból, szándékosan felhív, szabálysértést követ el.
Annak érdekében, hogy a rászorulók a lehető legrövidebb időn belül kapjanak megfelelő segítséget, a rendőrség kéri, hogy az egységes segélyhívó számot kizárólag rendeltetésének megfelelően vegyék igénybe! Továbbá tartózkodjanak a valótlan vagy nem kifejezetten segítségkérő tartalommal kezdeményezett hívásoktól! A rendőrség felhívja a figyelmet arra is, amennyiben ezzel ellentétes magatartást tanúsítanak, szabálysértést követnek el!