A húsvéti ünnepi hétvégén történt
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök intézkedései számokban.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 96 órában összesen 28 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 4 személyi sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány 23 személyt fogott el, kilencet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, tizenkettőt körözés alapján, egy fővel azért intézkedtek, mert az ország területén jogellenesen tartózkodott, eggyel pedig egyéb ok miatt.
Előállítás 26 esetben történt, 11 embert bűncselekmény elkövetésén, tizenhármat ittas vezetésen értek tetten kollégáink, kettőt pedig egyéb ok miatt pedig kísértek be az illetékes rendőrkapitányságra.
Az egyenruhások a megye útjain 2598 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 11 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 53 esetben éltek a járőrök, 134 személy esetében közigazgatási, míg 204 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A közlekedési balesetek elkerülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!
Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!
…hogy mindenki hazaérjen!