A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a jogsértőket
Korábbi sérelmüket garázdasággal és testi sértéssel zárták le. A terhelteknek a Jászberényi Rendőrkapitányságon kellett számot adniuk cselekményükről.

Egy helyi lakos tett bejelentést a rendőrségre, mert ismerőse Jászapátin lévő családi házánál megjelent egy 39 éves nő a fiával, 2021. május 12-én a délutáni órákban és az ingatlan utcafronti, dupla szárnyas ablakát egy sziklakerti kővel betörték. A fiatalkorú jogsértő az épületből kilépő tulajdonost ököllel egy alkalommal megütötte, amitől a bántalmazott elesett és fejét a sziklakert szélébe ütötte. Az anya-fia duó ezt követően távozott a helyszínről. A bántalmazás következtében a tulajdonos – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A rendőrök elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akiket garázdaság és könnyű testi sértés vétség miatt kihallgattak.