A jelzőrendszer egy újabb életet mentett meg
Az önkormányzati dolgozók ébersége és a kazári körzeti megbízottak határozott intézkedése mentette meg egy idős, öntudatlan férfi életét.
A rendőrség, valamint a társszervek, az önkormányzatok a szociális intézmények, továbbá a társadalmi szervezetek részvételével – az egyedül élő, idős, illetve rászoruló emberek védelme érdekében – létrehozott jelzőrendszer ismételten bizonyította, hogy a társadalmi összefogás életet menthet.
A kazári körzeti megbízottak szolgálatellátásuk során február 3-án reggel felkeresték a polgármesteri hivatalt, ahol azt az információt kapták, hogy a faluban lakó és egyedül élő egyik idős férfi már napok óta nem veszi be a kerítésre akasztott megrendelt ebédet. A legrosszabbtól tartva munkatársaink a település jegyzőjével felkeresték a házat, amelynek kerítésén még mindig ki volt akasztva ételhordóba az előző napi ebéd. Az épület körül nem volt jele a mozgásnak, és kopogtatásra senki nem nyitott ajtót. Munkatársaink testi erővel jutottak be a lakóházba, és a földön fekve, ruhátlanul, öntudatlan állapotban találták az ott egyedül élő, 80 éves férfit.
Azonnal mentőt hívtak, és a gyengén fűtött lakásban talált szépkorút betakarták és oldalára fektették. A gyorsan kiérkező mentők azonnal elkezdték a kiszáradt és kihűlt férfi vizsgálatát és kezelését. Ennek eredményeként a beteg állapota lassan, de biztosan stabilizálódott, tudata visszatért, és elmondta a rendőröknek, hogy még előző nap reggel esett el lakóházában és nem tudott felkelni. Őt a mentők további vizsgálatokra kórházba szállították, munkatársaink intézkedtek a lakóház lezárásáról és visszatérő ellenőrzéséről.
A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, és a 65 év felettieknek ingyenesen igénybe vehető alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén.
Gondosóra igényléssel kapcsolatban tájékozódhatnak e-mailben: info@gondosora.hu, telefonon:+3614450080, vagy az ingyenesen hívható zöldszámon: 06 80 804 050.
A kép illusztráció.