A közlekedési táblának is nekiütközött
Vádemelési javaslattal zárták a várpalotai nyomozók a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A nyomozás adatai szerint egy pétfürdői férfi 2017. február 2-án 13 óra körüli időben a 8-as számú főútvonalon haladt Veszprém irányából Várpalota irányába. A személygépkocsi Öskü térségénél lekanyarodva a főútról egy földes úton haladt tovább, ahol egy közlekedési jelzőtáblának ütközött. A rendőrök 2017. február 2-án 13 óra 55 perckor ellenőrizték a járművet vezető 56 éves pétfürdői férfit, és megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ezért ellene szabálysértési eljárást indítottak. Továbbá az igazoltatás során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat pozitív értéket mutatott, így a pétfürdői K. Lászlót a járőrök további mintavétel céljából előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra.
A várpalotai rendőrök a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.