A letámasztott kerékpár

2015. 04. 10., p - 12:51
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi járőrök tettenérték a tolvajt. Egy nap alatt lezárták a nyomozást.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Járőr-és Őrszolgálati Alosztály munkatársai 2015. április 9-én 1 óra és 2 óra között, szolgálatuk ellátása során észlelték, hogy egy kiskunfélegyházi gazdasági társaság telephelye előtt egy letámasztott kerékpár található. A korai időpont miatt gyanúsnak találták a magára hagyott kétkerekűt, ezért átvizsgálták a környéket. A társaság telephelyén látták, hogy egy ismeretlen férfi különböző vashulladékokat, illetve tűzifát gyűjtött össze, amelyeket zsákba rakott. Ezt követően a rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt.

B. Tibor 56 éves kiskunfélegyházi lakost - őrizetbe vétele mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Kiderült, hogy a terhelt 2015. április 7-én ugyanezen cégtől különböző vashulladékokat, illetve tűzifát tulajdonított el, majd azt kerékpárjával elszállította a helyszínről.

 

Az ügyet a rendőrség bíróság elé állítási javaslattal 2015. április 9-án megküldte a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak