A nemzetközi kutyás versenyen remekeltek

2018. 09. 03., h - 11:30
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Deák Mihály r. főtörzsőrmester és járőrtársa, Zizi a kábítószer-kereső kategóriában ért el hatodik helyezést.

Baktalórántházán rendezték meg 2018. augusztus 21-e és augusztus 24-e között a II. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyt a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében. A rendezvényen az Országos Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és valamennyi területi rendőr-főkapitányság, továbbá az együttműködő társszervek, így a polgárőrség, a büntetés-végrehajtás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a honvédség, valamint a lengyel, a cseh, a román és a szlovák rendészeti szervek csapatai mérték össze szakmai felkészültségüket, tudásukat.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot kábítószer-kereső kutyavezető kategóriában, Deák Mihály rendőr főtörzsőrmester és – Berill beavatási nevű – Zizi hívónévre hallgató három éves belga és német juhász keverék szolgálati kutyája képviselte. A három versenynapon csomagot, vasúti kocsit és tantermet kellett átvizsgálniuk a versenyzőknek, továbbá egy fegyelmező és egy ügyességi feladatot is végre kellett hajtaniuk a kutyásoknak.   

A kategóriában - a 17 induló közül - Deák Mihály r. főtörzsőrmester és járőrtársa, Zizi az előkelő hatodik helyen végzett.


Kapcsolódó oldalak