A rendőrök rövid időn belül elfogták
A két férfi egy alvó sértett nadrágzsebéből eltulajdonította a mobiltelefonját és pénztárcáját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt W. Tamás 19 éves felsőpakonyi lakos és H. Albert 19 éves örkényi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint W. Tamás és társa 2015. október 20-án 22 óra és 23 óra közötti időben a 4-es 6-os villamos Széll Kálmán tér irányába közlekedő járatán az alvó sértett nadrágzsebéből eltulajdonította mobiltelefonját és pénztárcáját. A rendőrök a két férfit 2015. október 20-án 23 órakor a Budapest II., Budagyöngye autóbusz megállóban elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.