A rendőrök választották szét a verekedőket
Szeged belvárosában esett egymásnak három nő.
A Készenléti Rendőrség Szegeden megerősítő szolgálatot ellátó járőrei értek tetten három nőt verekedés közben 2015. május 15-én 8 óra körüli időben a szegedi Mars téren. A nyomozás adatai szerint a 21 éves hódmezővásárhelyi N. Annamária, a 27 éves csanádpalotai L. Jánosné és a 24 éves csanádpalotai R. Margit keveredtek egymással szóváltásba. A Mars téren az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelyen hangosan szidalmazták egymást, a másik haját tépték, amit az aszfalton fekve is folytattak. A verekedésnek a rendőrök vetettek véget.
A három nő ellen garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.