A rokonait lopta meg Sellyén

2023. 03. 08., sze - 10:06
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök eljárást indítottak egy férfi ellen, aki ékszereket lopott a rokonaitól.

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 30 éves potonyi férfit, aki a gyanú szerint 2023. március 2-a és 6-a között Sellyén, a Vasút utcában a rokonai házából eltulajdonított két arany karikagyűrűt, egy ezüstláncot, egy ezüst karkötőt, valamint egy ezüstgyűrűt.

A férfi a lopással közel 150 ezer forint kárt okozott a sértetteknek. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta, hogy az ékszereket már leadta egy zálogházban. A rendőrök – az ezüstgyűrű kivételével – megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított ékszereket.

A férfi ellen lopás vétségének elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.