A szomszédba jártak betörni
A dunaújvárosi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

Rácalmáson, a Martinász utcában történt betörésről tett bejelentést a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon egy ottani lakos 2013. január 25-én. A helyi körzeti megbízott adatgyűjtése hamar eredményre vezetett és sikerült azonosítania a két elkövetőt.
A két fiatal férfit elfogásuk után lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. F. Zsolt 20 éves és M. Attila 19 éves rácalmási lakosok a büntetőeljárásban az általuk elkövetett bűncselekmények kapcsán részletes beismerő vallomást tettek.
A két elkövető kihallgatása során egy másik általuk elkövetett betörést is elismert, melynek során egy széfet is eltulajdonítottak az abban lévő több százezer forinttal együtt.
Az elkövetőknél tartott házkutatások során a betörésből származó dolgok mellett a rendőrök kábítószert is lefoglaltak. A kirendelt szakértő megállapította, hogy a két férfi szervezetében kábítószer-fogyasztásra utaló származékok találhatók. Ezek alapján a terhelteket a két betörésen kívül kábítószer birtoklás vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A felmerült bizonyítékok értékelését és a tanúk kihallgatását követően a dunaújvárosi nyomozók a napokban befejezték az eljárást. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a bűnügyi iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Dunaújvárosi Járási Ügyészségnek.