A télre készültek - elfogták őket
Kályhát és hősugárzót is vittek a betörők egy mohácsi családi házból.
A Mohácsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást B. Zsolt 27 éves mohácsi lakos és 16 éves társa ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy mohácsi férfi tett bejelentést a rendőrségre, hogy testvére mohácsi házának udvarára 2013. augusztus 1-jén vagy az azt követő napon ismeretlen személyek bementek és a melléképületből hősugárzót, ventillátort, valamint kéziszerszámokat tulajdonítottak el. Ezt követően az ismeretlenek bementek a családi házba is, ahonnan a kályhát és bojlert vitték magukkal. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a rendőrök a 16 és a 27 éves férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A két elkövető beismerő vallomást tett, az eltulajdonított tárgyakon kívül a házkutatáskor egy körözött kerékpárt is találtak náluk. A két elkövető ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – a Mohácsi Rendőrkapitányság folytatja az eljárást.