A Vas megyei utakon történt

2022. 11. 21., h - 09:42
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az egyenruhások, valamint két, anyagi kárral végződött balesetnél is helyszíneltek.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 20-án 5 óra és 2022. november 21-én 5 óra közötti időben személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink kettő, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A romló látási viszonyok komoly veszélyforrásnak számítanak, ezért különösen fontos a láthatóság és a járművek kivilágítása.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

Az egyenruhások egy ittas járművezetővel szemben is intézkedtek az elmúlt 24 órában. Egy megyehídi sofőrrel szemben Szombathelyen, Körmendi úton mutatott pozitív értéket az alkoholteszter. A járművezetőt további mintavételre előállították és vele szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Vas megyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania a közlekedési szabályokat!

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.