A Vas megyei utakon történt az elmúlt 24 órában

2022. 11. 01., k - 08:08
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ketten is ittasan okoztak balesetet, összesen nyolc balesetnél helyszíneltek a rendőrök.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. október 31-én 5 óra és 2022. november 1-jén 5 óra közötti időben kettő, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink öt, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Egy pósfai lakos közlekedett személyautóval a 87-es számú főúton Szombathely felől Kőszeg irányába, amikor haladása során megcsúszott a nedves úttesten, autójával átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd a tetejére borulva a vízelvezető árokban állt meg. A baleset során a gépkocsi vezetője a helyszíni szemle adatai alapján feltehetően nem használta a biztonsági övét, a járműből kiesett és könnyebben megsérült. A balesetet okozó sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre is sor került. Az ittas gépkocsivezető vezetői engedélyét a helyszínen elvették, vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök a késő délutáni órákban, Körmenden. Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett az Ady Endre utcában a Hunyadi János utca irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve irányítása felett, letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokba esett. A körmendi férfi a balesetben súlyosan megsérült. Vele szemben a helyszínen alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért ellátása során további mintavételre is sor került. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Körmendi Rendőrkapitányság.

Súlyosan megsérült egy motoros és utasa tegnap délután a rábahídvégi temetőnél. Egy helyi sofőr gépkocsijával közlekedett a Béke utcában Püspökmolnári irányába. Haladása során a temető parkolójába szándékozott balra kanyarodni, ahol összeütközött egy vele szemben közlekedő motorossal. A balesetben a motor vezetője és utasa súlyosan megsérült. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy fogadják meg tanácsainkat a nyugodt és balesetmentes megemlékezés érdekében!

  • A temetők környékén a megnövekedett forgalomra legyenek tekintettel.
  • A fokozott rendőri jelenlét, az ideiglenes forgalomkorlátozások és elterelések elsősorban a forgalom segítésére irányulnak, ezért kérjük, hogy ne megszokásból közlekedjenek, ha tehetik tájékozódjanak a várható változásokról!
  • A gépjárművek parkolásakor a forgalmat ne akadályozzák!
  • A romló látási viszonyok komoly veszélyforrásnak számítanak, ezért különösen fontos a láthatóság és a járművek kivilágítása.
  • A megemlékezés időszakában megnövekedett gyalogos forgalomra lehet számítani, ezért kérjük a járművezetőket, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett figyeljenek a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire!
  • Az évszakra jellemző ködös és esős időjárás miatt csökken a látótávolság, ezért kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyokbak megfelelően közlekedjenek!

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.