A vasúti sínekre hajtott a piros jelzés ellenére
A dunakeszi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Bálintné 52 éves fóti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. március 21-én 9 óra körüli időben személygépkocsival közlekedett Fóton - a Kossuth úton - a Dózsa György út irányából Dunakeszi felé. Az 52 éves nő a 2101. számú út 51-es kilométerszelvényénél ráhajtott a vasúti sínekre a forgalomirányító berendezés piros jelzése ellenére. Ennek következtében a Budapest irányából Veresegyház felé közlekedő mozdony nekiütközött a személygépkocsi hátsó részének. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban Sz. Bálintné a cselekményével közvetlenül veszélyeztette jobb első utasának a testi épségét.
A rendőrök a helyi nőt 2014. május 15-én gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.