Adott - kapott
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság négy férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint 2013. október 31-én 22 óra 30 perckor egy nyékládházi szórakozóhelyen a 24 éves P. Richárd karóval bántalmazta a 40 éves H. Csabát és a 39 éves P. Pétert. Ezt követően a 39 éves férfi a 34 éves P. Andrással együtt megverte az otthonába menekülő 24 éves korábbi támadót. A bejelentést követően a rendőrök azonosították és elfogták a kölcsönös bántalmazásban résztvevő gyanúsítottakat, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.
A megye rendőri szervei 2013. október 31-én két főt vettek szabálysértési őrizetbe.
A Miskolci és az Ózdi Rendőrkapitányság egy-egy férfivel szemben hozott tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2013. október 31-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.