Akció a IV. kerületben- Fotókkal

2013. 10. 16., sze - 12:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akciót tartottak a rendőrök, a vám- és pénzügyőrök és a munkaügyi felügyelők, a közterület felügyelők, a polgárőrök, az állatvédők és egy alapítvány tagjai.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség, az Országos Polgárőr Szövetség, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Állatvédő Liga és a Zsaru - Car Alapítvány munkatársai 2013. október 15-én összehangolt akciót tartottak Budapest IV. kerületében.

Az ellenőrzést 120 fővel hajtották végre, amelynek célja a közterületen elkövetett szabálysértések, bűncselekmények megelőzése, felderítése, szankcionálása, az ittas járművezetők kiszűrése, valamint a közrend, közbiztonság fenntartása.

A kezdeményezés során a kerületi állomány tagjai 17 főt – közülük 2 körözött személy- fogtak el, 35 főt állítottak elő, 24 esetben tettek szabálysértési feljelentést, 19 alkalommal szabtak ki helyszíni,11 –szer közigazgatási bírságot. A nap folyamán 4135 gépjáművet ellenőriztek, 1 darab körözött gépkocsit és 1 darab körözött mobiltelefont találtak meg a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak