Árulkodó jelek
Pozitív lett a gépjárművezetővel szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt.
Komárom belterületén állítottak meg a járőrök egy személygépkocsit 2013. november 6-án éjszaka. Nem működött megfelelően a jármű világítóberendezése, a komáromi egyenruhások erre akarták figyelmeztetni a 40 éves férfit. A rendőrök elkérték a járművezető iratait, melyek közül a vezetői engedélyt nem tudta átadni, azt ugyanis a Komáromi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétség elkövetése miatt már korábban bevonta. Az egyenruhások ellenőrizték a férfi ittasságát, mely negatív eredménnyel zárult, a férfi viszont ennek ellenére feltűnően zavartan viselkedett. Előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A Komáromi Rendőrkapitányság a férfi ellen szabálysértési eljárást indított engedély nélküli járművezetés miatt, valamint a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklásának vétsége és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi az ellene folyó büntetőeljárások során szabadlábon védekezhet.