Autókáztak egyet
Két kamaszfiú ellen indult büntetőeljárás a Keszthelyi Rendőrkapitányságon.

A 15 éves fiatalok 2023. január 13-án délután Keszthelyen, a Kossuth Lajos utcában találtak egy személyautót, amelynek gyújtáskapcsolójában benne volt az indítókulcs. A fiúk ki akarták próbálni a vezetést, ezért engedély nélkül elvitték a gépkocsit. Ezt követően a városban közlekedtek, és egy kerítésnek is nekimentek. A járműben anyagi kár keletkezett.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a két kamaszt, akik ellen jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
A KRESZ rendelkezései szerint járművet csak az vezethet, aki „a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel vagy - jogszabályban meghatározott esetben - az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes járművezetési jogosultsággal rendelkezik, és a jármű vezetésétől nincs eltiltva”. Ez a járművezetés egyik személyi feltétele. Az engedély nélküli vezetés elkövetője elzárással sújtható, így a rendőrhatóság őrizetbe veheti a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának időpontjáig.
Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy minden esetben a szabályokat betartva közlekedjenek!
… hogy mindenki hazaérjen!