Az elmúlt 24 óra számokban

2014. 08. 05., k - 08:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyéből.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság id. D. Bertalan 57 éves, ifj. D. Bertalan 28 éves, valamint egy szintén jákfalvai 17 éves fiatalkorú fiúval szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 4-én 19 óra 30 perckor a későbbi gyanúsítottak Jákfalván, a Dózsa György utcán előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazták egymást. A verekedőket az este folyamán a rendőrök elfogták és további intézkedés céljából a rendőrkapitányságra előállították.

 

A megye rendőri szervei 2014. augusztus 4-én hat személyt vettek szabálysértési őrizetbe.

Az ideiglenes távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt egy-egy fővel szemben a Miskolci-, az Encsi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai hoztak személyi szabadságot korlátozó határozatot.

Tulajdon elleni szabálysértés elkövetéséért egy-egy férfivel az ózdi- és az encsi egyenruhások, míg garázdaság szabálysértés miatt egy személlyel a miskolci járőrök alkalmaztak őrizetbe vételt a szabálysértőkkel szemben.

Az illetékes rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítják bíróság elé.

 

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben a Szerencsi-, az Encsi- és a Miskolci Rendőrkapitányság.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset egy történt, anyagi kárral járó ütközés további kilenc esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak