Az elmúlt 24 órában történt

2013. 07. 12., p - 08:35
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szurkálót, bolti tolvajt, körözöttet vettek őrizetbe a rendőrök

A Móri Rendőrkapitányságra 2013. július 11-én  18 óra körül érkezett bejelentés, mely szerint Bodajkon a Május 1. utcában egy férfit szóváltást követően egy másik férfi késsel megszúrt. A helyszínre küldött járőrök elfogták és a Móri Rendőrkapitányságra előállították F. Miklós 27 éves helyi lakost. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra  2013. július 11-én 15 óra körül érkezett  bejelentés, mely szerint Székesfehérváron a Mártírok úton lévő élelmiszer áruházban lopás történt. A helyszínre küldött járőrök  elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították Sz. László 38 éves helyi lakost. A férfit nyomozók meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei 2013. július 11-én este 22.00 óra körül Szabadbattyánban a Kápolna dűlőben  igazoltattak egy  férfit, akiről az intézkedés során megállapították, hogy Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőrök B. Andor 36 éves helyi lakost ezért elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak