Az elmúlt 24 órában történt

2022. 07. 02., szo - 09:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2022. július elsején engedély nélküli vezetés és, garázdaság szabálysértés elkövetése miatt két, illetve egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányság a személyi szabadságában korlátozott férfiakat hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egyenruhásai hozzátartozók közötti erőszak miatt egy esetben alkalmaztak ideiglenes megelőző távoltartást.

Az említett ügyeken túl a megye rendőrei a közúti ellenőrzések során két ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában három személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés kilenc esetben jutott a rendőrség tudomására.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.