Az elmúlt 24 órában történt Fejér megyében

2014. 08. 20., sze - 08:09
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bicskei rendőrök nem kukoricáznak.

A Csákvári Rendőrőrs parancsnoka 2014. augusztus 19-én 14 óra 35 perckor Bicske közelében egy kukoricatábla mellett haladt gépkocsijával, mikor arra lett figyelmes, hogy egy nő több cső kukoricával a kezében beül az út szélén várakozó autóba. Az őrsparancsnok megállította a gépkocsit és értesítette bicskei kollégáit. A helyszínre érkező járőrök a 29 éves helyi nőt elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították. Az asszony ellen szabálysértési eljárás indult, mely során a nyomozók meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.