Az elmúlt nap balesetei
Az elmúlt 24 órában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén történt két közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Herencsény külterületén haladt egy férfi az általa vezetett tehergépkocsival 2018. június 27-én 10 óra 15 perckor, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban átsodródott a bal oldali forgalmi sávba és összeütközött a vele szembe közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében az egyik jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.
Személygépkocsival közlekedett 17 óra 45 perckor egy férfi Zsunypusztán, a Dózsa úton, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban - hogy a vele szemben közlekedő tehergépkocsival az ütközést elkerülje - a járművével az útpadkára lehaladt, majd az árokba sodródott, ahol egy fának ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi férfi utasa könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrség vizsgálja a balesetek körülményeit.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos!
A nyári hőség, a párás, meleg idő megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt. A járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, valamint a megszokottnál figyelmetlenebbek, mely egy közlekedési helyzetben megnöveli a reakcióidőt is. A gyalogosok jellemzően kevésbé néznek körül mielőtt az úttestre lépnek, vagy rosszul mérik fel a veszélyeket.
Kérjük a járművezetőket, hogy vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg felfrissülni, lehetőség szerint előre tervezzék meg az útvonalat! Legyenek türelmesek, vezessen kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!
Az évszak másik sajátossága a váratlanul lezúduló, özönvízszerű esőzés, mely szintén próbára teszi a gépjárművezetőket. A látótávolság hirtelen csökkenésén túl, az autósok nagy része nem számol az úgynevezett „vízen futás” veszélyeivel. Ilyenkor a kerék fokozatosan elveszíti kapcsolatát az úttesttel, „felfut” a vízre, és a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik. Mindez akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a nagy sebesség kopott gumiabroncsokkal párosul. Az autógumi futó felületének bordázatát nyáron is ellenőrizni kell, zivatar idején azonnal csökkentsék a sebességüket, vagy álljanak félre, és ha csendesedik az eső, akkor folytassák útjukat.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!