Az elmúlt nap balesetei Nógrád megyében
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra az elmúlt napon egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. március 9-én 5 óra 20 perc körül Hollókő külterületén. A jelenlegi adatok alapján egy 26 éves férfi közlekedett egy kisbusszal Zsunypuszta irányából Felsőtold felé, amikor egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatban járművével megcsúszott, lesodródott az úttestről, az út menti árokba hajtott és felborult. A balesetben a jármű hat utasa sérült meg.
A délelőtti órákban Salgótarján belterületén, a Csokonai úton egy Vizslás felé közlekedő személygépjármű az út szélén parkoló két gépkocsinak, majd egy, az úton forgalmi okokból várakozó személygépkocsinak ütközött. A személygépjármű vezetője ezt követően adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.
Az éjszakai órákban Balassagyarmat belterületén, az Ipolyjáró úton közlekedett egy 49 éves férfi személygépkocsijával, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és nekiütközött egy út szélén parkoló személygépjárműnek. A balesetben személyi sérülés nem történt.
A rendőrök az elmúlt 24 órában a megye közútjain további két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek.
A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet, közismert nevén KRESZ előírja, hogy ha a baleset halált, vagy személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.
Ha személyi sérülés nem történt, de valamelyik érdekelt a baleset miatt rendőri intézkedést kér és értesítette a rendőrséget, a balesettel érintett járművek vezetőinek a rendőri intézkedést meg kell várniuk. Ha nincs személyi sérülés és nem kérnek rendőri intézkedést, kötelesek egymás számára a személyazonosságukat igazolni és megnevezni azt a biztosítót, amellyel a járműre felelősségbiztosítást kötöttek.
Személyi sérülés esetén, illetve akkor, ha egy jármű kigyulladt, a balesettel nem érintett járművek vezetői is kötelesek a tőlük elvárható segítséget nyújtani.
Forrás: 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 58. §.
Kérjük, hogy vezessenek óvatosan és körültekintően! Tartsanak kellő követési távolságot, haladási sebességüket az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg!
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!