Az elmúlt napok eseményei Vas vármegyében

2023. 05. 30., k - 08:42
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét sérüléssel járó közlekedési balesetnél is helyszíneltek a vasi rendőrök. Kérjük, hogy a jó idő beköszöntével is fokozott figyelemmel, türelemmel közlekedjenek az utakon! Ne feledjék, hogy a balesetek kis odafigyeléssel megelőzhetők!

Az egyenruhások három, olyan járművezetőt is igazoltattak az elmúlt napokban, akik szeszes ital fogyasztását követően vettek részt járművükkel a közúti forgalomban. Az egyik gépkocsivezető Gyöngyösfalu belterületén, közlekedési balesetet is okozott. Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a személygépkocsival közlekedő férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel sem, mivel őt a Kőszegi Rendőrkapitányság már korábban eltiltotta a vezetéstől. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, így további mintavételre is előállították. A 47 éves férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A másik két ittas gépjárművezetővel szemben is – vezetői engedélyük elvétele mellett – büntetőeljárás indult.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel szemben. A baleseti okok között kiemelkedő kockázati tényező az ittas vagy bódult vezetés. Döntsön Ön is helyesen, soha ne vezessen járművet, ha alkoholt fogyaszt! A közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat!

Kérjük, hogy a jó idő beköszöntével is fokozott óvatossággal, kellő körültekintéssel közlekedjenek az utakon!

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy biztonságunk, valamint testi épségünk és egészségünk megőrzése érdekében körültekintően, előzékenyen és a szabályokat betartva, a közúti jelzőtáblák figyelmeztetéseinek eleget téve közlekedjenek!

A „CSAT(T)LAKOZZ” elnevezéssel útjára indított országos baleset-megelőzési kampány is a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára és azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára hívja fel a figyelmet.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.