Azonosított, elfogott tolvajok
Gyorsított eljárásban állhat bíróság elé az a két tolvaj, akik a közelmúltban Miskolcon, egy Tizenegyedik utcai ingatlan udvaráról fát tulajdonítottak el.
A Miskolci Rendőrkapitányság lakossági bejelentés alapján lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást, mert akkor még ismeretlenek 2014. november 5-én egy önkormányzati tulajdonban álló ingatlan udvaráról bontott faanyagot tulajdonítottak el.
A nyomozók a kapott információk alapján, az ügyben elvégzett adatgyűjtés eredményeként azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, helyi illetőségű 33 éves O. Józsefet és társát, a 38 éves H. Zsoltot.
A beismerő vallomást tett terheltek büntetőügyét a hatóság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi befejezni.